Megosztás 
Vannak emberek, akik folyamatosan álarcot viselnek. Identitásuk gyenge lábakon áll, de úgy tesznek, mintha önmaguk lennének. Meggyőzően adják elő éppen aktuális szerepüket, mesterien vesznek fel bizonyos személyiségjegyeket, idomulnak különböző szituációkhoz, hogy valakinek a kedvére tegyenek vagy megfeleljenek különféle elvárásoknak. Van, aki ezt önvédelemből teszi, megpróbál elnyomni egy fájdalmas emléket, hogy elkerüljön egy újabb csalódást. Van, akinél az alacsony önértékelés váltja ki a színészkedést. Mások csupán izgalmas játéknak tartják, ha másnak mutathatják magunkat.
Ha azonban túl sokáig rejtegetjük valódi személyiségünket, könnyen beleragadunk a szerepeinkbe és elfelejtjük, hogy kik is vagyunk valójában.
Az álarcok viselése ugyanis önmagunk elől való menekülést jelent egy illúzióvilágba.
Az álarcokkal, a maszkokkal, a felvett viselkedésmintákkal valamiféle hiányt, csalódást, félelmet akarunk leplezni. Többnek, jobbnak akarunk mutatkozni, hogy elnyerjük mások tetszését, szeretetét, elégedettségét. Ez azonban állandó éberséget igényel. Nem eshetünk ki a szerepünkből, ami nagyon fárasztó, de igazából nem tesz jobbá vagy őszintébbé minket. Hazudunk másoknak és önmagunknak is, hogy a hamis képet fenntartsuk. A szereplés viszont nem mehet a végtelenségig, az álarcok egyszer lehullanak…
Gondoljuk csak át, hogy mi a legrosszabb, ami történhet, ha nem sikerül a másik kedvében járni?
Vagy mi történik akkor, ha merünk nemet mondani és felvállaljuk saját véleményünket a többségnek való behódolás helyett? Általában kiderül, hogy nem dől össze a világ. Lehet, hogy néhányan szúrós szemmel néznek ránk egy ideig, de biztos lesznek olyanok, akiknek tiszteletét éppen ezzel vívjuk ki, ami erősítheti az önbecsülésünket is.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat
