Amíg viszont a hiányra fókuszálunk, addig abból kapunk többet, mert a hiány rezgéseit bocsátjuk ki magunkból, tehát ebből fogunk többet vonzani. Ahogy a körülöttünk lévő világban minden energia, így a gondolat is az, sőt a pénz is energia.
A pénz oda áramlik, ahol szeretik, ahol pozitívan gondolkodnak annak szerepéről.
Mivel a gondolatainkkal és a gondolataink mögötti érzéseinkkel teremtjük a valóságunkat, ezért ha megváltoztatjuk a pénzzel kapcsolatos gondolatainkat, azaz már nem szükséges rosszként vagy hiányként tekintünk rá, akkor elindulhat a változás.
Minden pénz költésnél fogcsikorgatás helyett gondoljunk arra, hogy amit kiadunk, az sokszorosan áramlik vissza hozzánk!
Ehhez persze az is szükséges, hogy átkapcsoljuk érzéseinket és félelmek helyett elkezdjünk bőségtudattal gondolkodni, önszeretetből célokat kitűzni.
Higgyünk benne, hogy amit szeretnénk, az megvalósul, még ha adott pillanatban nincs is meg rá az anyagi fedezet.
Ha ugyanis összhangba kerülünk vágyainkkal, akkor a körülöttünk lévő energiák is mozgásba lendülnek és bevonzzák azokat a lehetőségeket, személyeket, fizikai és anyagi eszközöket, amelyek közelebb visznek a célunkhoz, anélkül, hogy kizárólag a pénz teremtésre összpontosítottunk volna.
Ha nem tudod, hogyan fogj hozzá, keress meg és segítek!
Rózsa Judit
abduktív pszichológiai tanácsadó, sorselemző
0620 4688712
Lélekrózsa
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat