Megosztás 
A kérdést így lehet megválaszolni: Attól függ, honnan nézed. A te időd szerint 80 év múlva, az ő magasabb dimenziójából nézve, már ötéves kisgyermek Indiában.
Az égre nézve az Aldebaran csillag, amiről tudjuk, hogy hasonló a mi Napunkhoz. Felnézve látjuk haldoklását, izzását, miközben abban a téridőben, ahol van, az ő óráját és idejét tekintve, már az is lehet, hogy nem is létezik. Hiszen időbe telik az, mire a fénye ideér. Ez a megközelítés lehet elég sajátságos, és most a fizikusok a fejüket fogják, de hosszú évek alatt én erre jutottam.
Ha az univerzális időt tekintjük alapnak, akkor egy másik hasonlatot is felhoznék. Ha a világegyetem egy nagyon távoli galaxisából jöttünk volna ide leszületni, akkor az ottani anyánk, amikor a hamuba sült pogácsát csomagolta, ennyit mondhatott.
“Eredj kislányom, kisfiam, ne szomorkodj. Most elmész a Föld nevű bolygóra egy hét tanulmányútra. Itt mi megéljük job esetben a nyolcvan évet, mikor hazamegyünk, ott vasárnap este lesz. Anyukánk húslevessel várja a fáradt utazót. Persze ehhez itt le kell élnünk az időnket és meg kell halnunk, vagyis dimenziót kell váltanunk. Tehát egy 35 éves ember, körülbelül szerdánál jár.
Térjünk vissza ide a Földre.
Minden napunkat ebben a tudatban kell élnünk, hogy egyszer vége lesz. Mert nem emlékszünk már az ottani anyukánkra és arra sem, hogy miért küldött ide minket. A kérdés az, hogy tudod-e hová térsz vissza?
Tanulunk, fejlődünk, tapasztalunk. Akár ide illik ez is, hogy mindenzt a karma törvényében, vagyis cselekedeteink következményeként, univerzális törvények alapján, semmi sem véletlen. Sem a hely, sem a minket körülvevő emberek. Minden egy törvény által maguktól rendeződtek körénk. Nem hiszem, hogy mi döntünk. Ez törvény. Így lehet valaki ismerős első látásra, mert felismertük egy korábbi valóságból.
Leszületünk és onnantól kezdve tanulunk. Kénytelenek vagyunk, mert érzünk. Örömet és fájdalmakat is.
Olyan ez, mint egy álomutazás Tahitin, miközben élvezheted, de közben nehéz feladatok sorát kapod. Egy csodás helyen, sokféle feladat, nehezítés. Ez az életfeladat. Saját magad megtalálása. Miért vagy itt? Ki vagy? Hol vagy? Honnan jöttél?
Univerzális emberré kell válnunk. Ez a cél. Tágítani a tudásunkat, minél messzebbre látni, kilépni a hógömbből amiben vagyunk. Nem egy hóember vagy az üveggömbben, hanem univerzális létforma.
Igaz van megfigyelőnk, ami a kvantumfizika alapja. Valóság csak akkor ölt testet, ha valaki megfigyeli.
Minden egyes élőlény, egy utazó. Látjuk, érezzük egymást, de mindenki a saját útját járja. A másik ember hozzá, csak útitárs. Tapasztalások. Fájdalmak, örömek, mindezt együtt megélve a Föld lüktetésével. A valóságérzet, csak viszonyítás kérdése. Hogy honnan nézelődünk. Melyik dimenzióból. Hiszen a Mennyország vagy a Pokol nem helyrajzi kérdés, hanem dimenzionális eltérés, vagyis látószög. Mert benne vagyunk most is mindkettőben.
Ha az idő nem létezik, akkor ami van, az mindig volt és mindig lesz is. A tanulás elkerülhetetlen. Szabad akarattal csak időt húzhatunk. Hogy mit kell tenned, az elkerülhetetlen. Annyit dönthetsz, hogy mikor kezded el.
A lélek eredendően tiszta. Igen, a tolvaj is tiszta, csak az életútja, életfeladata más, és eltér esetleg egy földi erkölcsi normától. Most neki ezt kell megtapasztalnia és akitől elvesz, neki meg azt. A lélek a fény. Ahogy a buddhisták mondják, a halál beálltakor, amikor megvilágosodsz, felragyog az alapvető fényesség. Erről majd szeretnék írni bővebben.
A szabad akaratot megadta a Jó Isten, de ez csak időnyerés. Pihenő. A szabad akarat nem egy választás, hanem egy kérdés: Mikor?
Ha minden lélek erdendően tiszta és az ő saját útját követi, akkor igaz, hogy:
NE HARAGUDJ ÉS NE ÍTÉLKEZZ.
Ez más dolga. Mert mindenkiben a lelket kell keresni és megtalálni, a többi csak életfeladat. Ha megtalálod, önmagadban is, akkor szereted. Ez a feltétel nélküli szeretet, megértés és elfogadás. Felismered, hogy ő is a saját útját járja, saját szenvedéseit éli és hogy a szabad akarat neki is azt jelenti, amit neked. Kapcsolatokon át tanul, fejlődik.
Ha a tükörbe nézünk, csak egy arcot látunk. Más szemében ismerjük meg igazán magunkat. Viselkedésünket, hiányosságainkat, értékeinket. Ellenségünk a legnagyobb tanítónk, mert alapvetően ők mi magunk vagyunk. A nem szeretett tükörképünk. Csak azt látjuk meg a másikban, ami bennünk is jelen van.
Gárdonyi Géza gyönyörűen megfogalmazta ezt a Láthatatlan ember című könyvében:
„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”
Hegyes Andrea Angéla
hegyesandri(kukac)gmail.com
Hegyes Andrea Art Közösség
Megosztás
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat
